A posh WHS

A Wimbledon High-ban vidáman indult az iskolaév. Az első nap ének-zene órán a lányok az isolai indulóval (school song) ismerkedtek, amikor is Chloe felállt, és bejelentette, hogy azonnal hányni fog. A tanár úr gyorsan kiküldte a WC-be, kísérőnek mellé osztotta Nonit. Noni -- akinek ez volt az első komoly felatata -- nem tudta pontosan, mi a hatásköre, úgyhogy pár perc elteltével visszaszaladt az osztályba, és jelentette, hogy Chloe már hány is. Tanár Úr: "Téged hányt le?" Noni: "Nem, a WC-be tette". Tanát Úr: "Na szaladj vissza, és mondd meg neki, hogy gratulálok (congratulate her on her aim) ... Egyébként nem gondoltam volna, hogy az iskolai induló ennyire szörnyű. Hát nem egy nagy szám, de azért ennyire..."
Megvolt az első tornaóra is. Utána németóra következett, amelybe becsörtetett az egyik párhuzamos osztály tanárnője, kezében egy fekete cipővel. "Álljon fel, akinek ebben az osztályban ilyenje van'". Hárman, köztük Noni, felálltak. "Nincs valami furcsa valakinek a cipőjével?" Amy: "Hát most érzem, hogy mintha az egyik kicsit laza lenne" Tanár: "Nézzük, hányas? Amy egyik lábán 34-es, másikon 38-as cipő. A szomszéd osztályban a párja, neki legalább feltűnt egy óra elteltével, hogy szorít a cipő.
Helyesek, nem. 11-12 éves lányok az ország leg-leg-leg középiskolájában. Szerencsére még gyerekek.
Noni első angol házi feladata "10 with an excellence" minősítést kapott. Nem véletlen. A gyerek gyönyörűen, óriási fantáziával, légiesen könnyedén ír -- és nem az anyanyelvén. A leg-leg-leg iskolában csak ő kapott excellence-t. Még hallotok róla.