Budapest, nyár, meleg van, és most először tíz év után, minden piszkosul drága. Már tavaly is pampogtunk, hogy "csak" 360 forint egy font ... most meg 288, ami nagyon durva. Olyan tempóban költöttük a pénzt, hogy egy hét után pénzügyi válságtanácskozást kellett tartanunk. Töröltük a tervezett erdélyi utat. Ha a gyerekek valami húzós dolgot kezdtek követelni, következett a zord szülői elutasítás "Credit crunch van." Zsebi néhány nap múlva büszkén közölte is a nagyanyjával: "I love credit crunch for my tea" ..Hát tényleg úgy hangzik, mint valami jó ropogós keksz.
Zsebi egyébként a környezettel nem törődve kiváló angolsággal nyomta a szöveget Pesten... de mióta visszajöttünk Lonndonba, átkapcsolt magyarra. Olyannyira, hogy a minap ráförmedt Gordon Brownra a TV-ben, hogy micsoda dolog, hogy ez nem magyarul beszél ... de lassan talán kezd visszajönni három és fél hét után az angolja is, merthogy ma este amikor a Channel 4 híradón megjelent a nyugati világ első embere, "That's a nasty, evil man, and he's not gonna get a sticker today" felkiáltással fogadta.
De visszakanyarodva Budapestre, jó volt a lecsó, a Princess pékség juhsajtos falatkája, a villamosok (Zsebi hamarosan 4 kategóriára osztotta őket -- MLÍÍÍÍ, BEEP, BEEP-BEEP és "the funny one" -- ez utóbbi a négyes-hatos). Amíg szégyenszemre el nem kaptak az elllenőrök (lásd credit crunch), tulajdonképpen én is élveztem a tram napokat.
Továbbra is nagy családi kedvenc a Rudas és a Gellért --- utóbbiban idén még management meetingre sem kellett betörnöm hirtelen felindulásból, mint tavaly télen, amikor Vicky barátnőmmel együtt "Mit akartok itt, libuskáim? felkiáltással kergetett ki a néni minket a letörlőből. Lepedőt akartunk persze -- ami ugye egy darab jár a kedves vendágnek, kivéve, ha mindenható lepedőosztogató néninek éppen rossz napja van. Akkor ordít és kerget. Hogy a kedves vendég csöpög? Hadd csöpögjön, le van szarva ...Ez a customer service mentalitás az ország első számú termálfürdőjében nem ment le a torkomon, és kifelé menet elballagtam a fönökséghez .. szegény főnökség restellte a dolgot és magyarázkodott, hogy ugye a morál azért van itt, mert a néni fizetése alacsony .... No comment.
De vissza idén nyárra, hörpöltük az ingyen koktélt, döntöttük a hullámrekordot, és ha nagy nehezen hozzáfértünk, dögönyöztettük a hátunkat a melegmedencébe zúduló vízeséssel ... sajnos a meleg masszírozó részeit többnyire egész napra lefoglalja az SZTK alapon élvezkedő csapat, persze gyógyuljanak szegénykéim, de azért talán nem kellene ennyi epés megjegyzést tenni a gittegyleten kívüli normál fürdőzőkről, abban a téves hitben, hogy azok nem beszélnek magyarul. Ja és ha félórát kell sorbaállni a kasszánál, mert leállt a beléptető rendszer -- ok, van ilyen -- akkor az értetlenkedő és egyre dühösebben morgolódó és kérdezősködő tömegnek talán el lehetne árulni, mi a baj.
Visszafelé Zsebi velünk vonatozott .. Bécsig egész jól ment, "nagyon jó volt a nyitogás" ie a fülkeajtó ki-be, végig ... Bécstől Innsbruckig szakaszban szerencsére volt egy jó alvás. Azután következett 2008 legszebb, legnyugisabb, legelvarázsoltabb három napja Neustiftban ... miért is nem költöztünk oda?
Sajnos az utolsó este eleredt az eső, és Nonin és rajtam kitört a "vége a nyárnak" depresszió. Münchentől Párizsig Zsebi az ölemben ült, ami TGV-in is sok (emlegette is a zürichi babajárót, ugye, ha repült volna ... azután egyre többet a Hogarth Presentet... ahova kereken négy héttel az indulás után beestünk .. minusz egy Oyster card. Ez a negyedik, amit elhagytam ... El is határoztam, hogy összeszedem magam: a szeptemberi káosz túléléséhez ennél jóval nagyobb fokú szervezettség szükségeltetik.
Friday, September 26, 2008
Tuesday, September 9, 2008
Nyári vonatozás 1
Augusztus 5-n reggel 4-re jött értünk a taxi. Másfél óra alvás után. Gondoltam, majd a Eurostaron szunyókálok. Nope. Helyette egy hároméves fiatalember ordító GameBoy-át hallgattuk egészen Párizsig. Büszkén vitte mindenkihez a kocsiban, aki résnyire is kinyitotta a szemét, vigyorgott, mutogatta az menüt .. "arent you lucky," mondtam neki, politikailag korrekten, miközben legszivesebben a lábánál fogva lógattam volna ki az ablakon.
Reggel 8.30, Párizs, tettünk egy kört a Batobus-on, ettünk egy jót, ültünk egy kicsit a Szajna-parton, ahol már sárga falevelek hullottak az utikönyvembe .. majd délután 4-kor felültünk a Münchenbe induló TGV-re.
Én még nem éreztem ilyet. Alig hagytuk el Párizst, mintha rakétákat gyújtottak volna az ülések alatt, 320 kilométerrel száguldottunk, hagytuk állva az autókat a néha mellettünk húzódó autópályán. A táj a messze távolban félelmetes tempóban változott ... sajnos Strasszburg után lelassultunk.
Ismét nagycsaládos társaság került mellénk, a legifjabb, nagy barna szemű fiatalember szórakoztatásában Nonival jelentős részt vállaltunk. Fel-alá rohangált, ahogy tisztességes kétévesnek illik, pont ugyanazt csinálta, amit Zsebi két éve axminsteri vonatozásunk alkalmával, hosszában oda-vissza non-stop végig az egészen, minden borzalmas WC-t alaposan feltérképezve .. akkor döntöttem el, hogy vonatra egy darabig vele inkább nem... ezért is utazott inkább a mi Zsebink repülővel Pestre apjával, míg a lányszakasz vonatozott.
Vonatozni jó .. az ember barátkozik, belekukkant mások életébe, annyi csodabogárral találkozik .. és persze néhány futóbolonddal is.
Átellenben tőlünk Párisztól Münchenig végigbeszélgette az utat egy Európában utazgató brazil egyetemista fiú és egy fiatal francia építész-lány. Angolul. A lány elég jól beszélt, a srác sokkal rosszabbul, de teljesen érthetően. Beszélgettek mindenről: hova menjen az ember Páriszban, kik nem szeretik a TGV-t Franciaországban, a hőlégballonos brazil pap -- halkan, néha egész érdekesen, de soha nem zavaróan .. én még egy kicsit szunyókáltam is velük a háttérben. Egyszercsak Augsburgban felállt az egész úton előttük ülő német nő, aki leszállás előtt közölte velők: tönkretették az egész útját a folyamatos dumálással, merthogy olyan pocsékul beszéltek angolul mind a ketten, fáj a füle tőlük, nem szégyenlik magukat, blah-blah-blah ... de kérem, ez vonat, vetette közbe a lány. "De akkor is, micsoda borzalmas tortúra volt, nem voltak maguk tekintettel senkire," folytatta a sértett német. Elképedve néztünk egymásra, majd Münchenig bizonygattuk nekik, Nonival, hogy nincs semmi baj velük.
Kellemes Münchenben töltött 24 óra óra -- csúcspontja Noni szerint a toronyugrás az olimpiai uszodában, szerintem meg a sörkertben eltöltött ebéd ezer éve nem látott András barátommal, könnyesre kacagva magunkat a Barclays dél-afrikai botcsinálta ügyfélszolgálatán, az olasz orvosok antihisztamin kúráján és a salzburgi karácsonyi kávén, megint vonatra ültünk, azaz feküdtünk: hatágyas couchette-be egyenesen Budapestre.
Bizarr élmény volt 4 vadidegen emberrel összezsúfolva aludni, főleg ilyen kis térben. Csomagoknak annyira nem volt hely, hogy az utitársak a legtöbbet a földre halmozták ... hajnalban, amikor Noni felrázott, mert jött a pisi, a harmadik emeletről leérve a lérta végéről csinos bőrönd és szatyor halomra estünk, felébresztve a 80 éves román nénit, aki franciául förmedt rám: "Madam, kapcsolja már feljebb a fűtést, mert megfagyok.Ott kell csavarni a piros gombot." Én: Ööööö, az a kabátakasztó.... "Csak csavarja, madam, ne törődjön vele." A néni ezután Pestig magában beszélt ...
Reggel 8.30, Párizs, tettünk egy kört a Batobus-on, ettünk egy jót, ültünk egy kicsit a Szajna-parton, ahol már sárga falevelek hullottak az utikönyvembe .. majd délután 4-kor felültünk a Münchenbe induló TGV-re.
Én még nem éreztem ilyet. Alig hagytuk el Párizst, mintha rakétákat gyújtottak volna az ülések alatt, 320 kilométerrel száguldottunk, hagytuk állva az autókat a néha mellettünk húzódó autópályán. A táj a messze távolban félelmetes tempóban változott ... sajnos Strasszburg után lelassultunk.
Ismét nagycsaládos társaság került mellénk, a legifjabb, nagy barna szemű fiatalember szórakoztatásában Nonival jelentős részt vállaltunk. Fel-alá rohangált, ahogy tisztességes kétévesnek illik, pont ugyanazt csinálta, amit Zsebi két éve axminsteri vonatozásunk alkalmával, hosszában oda-vissza non-stop végig az egészen, minden borzalmas WC-t alaposan feltérképezve .. akkor döntöttem el, hogy vonatra egy darabig vele inkább nem... ezért is utazott inkább a mi Zsebink repülővel Pestre apjával, míg a lányszakasz vonatozott.
Vonatozni jó .. az ember barátkozik, belekukkant mások életébe, annyi csodabogárral találkozik .. és persze néhány futóbolonddal is.
Átellenben tőlünk Párisztól Münchenig végigbeszélgette az utat egy Európában utazgató brazil egyetemista fiú és egy fiatal francia építész-lány. Angolul. A lány elég jól beszélt, a srác sokkal rosszabbul, de teljesen érthetően. Beszélgettek mindenről: hova menjen az ember Páriszban, kik nem szeretik a TGV-t Franciaországban, a hőlégballonos brazil pap -- halkan, néha egész érdekesen, de soha nem zavaróan .. én még egy kicsit szunyókáltam is velük a háttérben. Egyszercsak Augsburgban felállt az egész úton előttük ülő német nő, aki leszállás előtt közölte velők: tönkretették az egész útját a folyamatos dumálással, merthogy olyan pocsékul beszéltek angolul mind a ketten, fáj a füle tőlük, nem szégyenlik magukat, blah-blah-blah ... de kérem, ez vonat, vetette közbe a lány. "De akkor is, micsoda borzalmas tortúra volt, nem voltak maguk tekintettel senkire," folytatta a sértett német. Elképedve néztünk egymásra, majd Münchenig bizonygattuk nekik, Nonival, hogy nincs semmi baj velük.
Kellemes Münchenben töltött 24 óra óra -- csúcspontja Noni szerint a toronyugrás az olimpiai uszodában, szerintem meg a sörkertben eltöltött ebéd ezer éve nem látott András barátommal, könnyesre kacagva magunkat a Barclays dél-afrikai botcsinálta ügyfélszolgálatán, az olasz orvosok antihisztamin kúráján és a salzburgi karácsonyi kávén, megint vonatra ültünk, azaz feküdtünk: hatágyas couchette-be egyenesen Budapestre.
Bizarr élmény volt 4 vadidegen emberrel összezsúfolva aludni, főleg ilyen kis térben. Csomagoknak annyira nem volt hely, hogy az utitársak a legtöbbet a földre halmozták ... hajnalban, amikor Noni felrázott, mert jött a pisi, a harmadik emeletről leérve a lérta végéről csinos bőrönd és szatyor halomra estünk, felébresztve a 80 éves román nénit, aki franciául förmedt rám: "Madam, kapcsolja már feljebb a fűtést, mert megfagyok.Ott kell csavarni a piros gombot." Én: Ööööö, az a kabátakasztó.... "Csak csavarja, madam, ne törődjön vele." A néni ezután Pestig magában beszélt ...
Subscribe to:
Posts (Atom)
