Már megint zajlik

Régen a január nyugis volt. A decemberi izgalom után jöttek az unalmas, hosszú, hideg hétköznapok.


Idén nem. Először is, nagyon beindultam a munka mezején -- mindig is szerettem szerkeszteni, de most kifejezetten nagyon jól érzem magam a bőrömben. Kellemes érzés.


Teljes gőzzel megy a School News projekt is, ami nagyon mozgatja a fantáziámat. Watch this space.


Közben folyik a februári szünet tervezése. Noni, ha minden igaz, életében először pénzt fog keresni - három délután angol szakkört tart egy magyar gimiben. Dolgozgatunk rajta. Nem tudjuk elkapkodni, mert elképesztő mennyiségű házi feladata van. Múlt vasárnap pl új Sherlock Holmes novellát kellett kitalálnia .. aztán három órát dolgozott a Miért tört ki az angol polgárháború? esszéjén. Pénteken nagy latin verseny jön. Szerencsére azonban múlt szombaton -- csak ketten -- bejutottunk a városba. Ritka, jó élmény volt.


Repjegy, szervezkedés -- aktív, szobában ülni és non-stop enni nem szerető 12 és 4 éves csak akkor érzi jól magát februárban egy hétig Mo-n, ha nem hagyjuk spontán semmittevésbe fulladni a napokat .. mindenesetre két hét múlva, két ütemben utazunk, nekem még nincs jegyem. A maradék szabadságomat kivenni nem egyszerű eset.. szokásos "Spanish practice" dilemma.


Új felfedezések? Amig volt jég, mindennap lelkesen korcsolyáztunk a Common-on. Voltunk Richmondban, hárman beszorultunk a parkban egy jó nagy üreges fába, David már hívta a tűzoltókat, amikor jól irányzott rúgással kiszabadultunk. Richmond nagyon kellemes volt -- ezer éve nem jártunk ott. Meg az Edward Raynes pub, Reynes Parkban, iskolaidő alatt, szuper. Két reggelt töltöttem ott múlt héten, csend, nyugalom, bacon roll, kávé .. egyszer még el is szunyókáltam a kanapén ... how I wish

Weighing up life and death

Poor little might. Two days - such a short stay on Earth, and a very hard one, too.

He was a beautiful baby. I really, really thought he'd make it. Our hopes were up, as he started breathing on his own. But then all of a sudden he went down.

It must be agony to lose your child, and I feel so sorry for my sister and brother-in-law.

To me, it just feels like a privilege to have known him for these few days.

Imre Jnr

My first nephew was born at the weekend. Very prematurely, by emergency Cesarian. He weighs only 600 gramms.

But we know he's a fighter.

Good luck, baby I.

Christmas, New Year

November és december elképesztő tempóban zajlott. Az adventi szakaszban kapkodtam a fejem, mindennapra jutott program. Felnőtt és gyerekpartik, karácsonyi ebéd a management jóvoltából a sarki törökben -- miért nem találkoztam eddig soha életemben friss grillezett monkfish-sel? Egész évben nem ettem ilyen jót, pedig mesterszakács főz otthon. Aztán voltak a szokásos karácsonyi iskolai vásárok, meg szülői értekezlet Noni 2009. októberi osztálykirándulásról, ami egyhetes marokkói hegymászás, négyezres csúcsok az Atlasz hegységben. Mit mondjak, én is mennék.


Volt karácsonyi színház, nyelvek iránt érdeklődő diákoknak és szüleiknek karriertanácsadó este aWHS színházában - ez baromi jó volt, miért nem kaptam ilyet az én időmben??? Mindkét iskola karácsonyi koncertje igen emlékezetes volt -- a WHS egyesített junior és szenior kórusának színvonala fantasztikusan jó, a Holy Boy-t fel kellene tenni CD-re. A West Wim előadása a szokásos angol ált. isk. produkció. Nekünk azért szép, mert ez volt Zsebi első komoly fellépése nagy színpadon, nagyközönség előtt. Milyen gyanakvó képpel ment fel a pódiumra ... aztán három hétig daloltuk a nótát "Point your toes, point your toes, Stretch your graceful arms (4 évesek, for Gods sake) We can dance, dancing for the baby" Szegény baby nagyokat koppant, Mary és Joseph a nagy igyekezetben többször elejtették.


Mire elkezdődött az iskolaszünet, teljesen lestrapálódtuk. De milyen jó is Karácsonykor Londonban lazsálni -- ok, 3 müszakot azért lehúztam a két hét alatt, de ez a hivatalos alibi a magyarországi vizit kihagyásához. Alapvetően semmittevés, semmi stressz, semmi rohanás, kényszeredett rokonlátogatás, ország egyik végéből a másikba autózás a fagyban két nap alatt két gyerekkel, nincs kényszeredett ajándékvásárlás 20 embernek... olyan jó, hogy csak mi vagyunk, azt csinálunk, amit akarunk. Karácsonykor kilazulunk, örülünk a gyerekekkel. A kisebb teljes eksztázisa teljesen magával ragad mindenkit. A Karácsony kisgyerekkel az igazi ... játszottunk, dumáltunk, és tisztáztunk alapkérdéseket ie "Mami, amikor nagyon-nagyon kicsi voltam, neked is el kellett menned Bethlehembe, hogy meg tudjak születni?"

Jókat főztünk, de nem vittük túlzásba, korcsolyáztunk a Wimbledon Common befagyott kacsa, vagy inkább sirályúsztatóján, kimozdultunk a Kew Garden-be, voltunk moziban, a farmon, ahol felfedeztük a betegecske kecskét -- Zsebi mostanában mindent rímeltet, lásd Josie-Bosie --
a jeles napokon kényelmesen telefonáltunk a családnak.. esténként, amikor Zsebi már aludt, megnéztük az összes Potter filmet ... ok, szerettem volna három napot síelni, ami nem jött össze, de volt abban valami nagyon békés és finom élvezet, összebújva a hatalmas Fatboyban, a karácsonyfa alatt, a kandalló mellett, egy pohár itallal a kézben, végre megnézni egy sor DVD-t, amit eddig jobbára csak a polcon láttam. Kint tombolt a Londonban szokatlan, farkasordító hideg, bent meg háborítatlan nyugalom. Sőt, ezt még lehet fokozni is: az éjszakába nyúló filmnézés után, hosszú évek óta először, legalább 4-5 reggel tízig aludhattam. Még most sem hiszem el.

Újévi tervek
1. Nagyobb házba költözés a Village-ben
2. Japán út nyáron ...
3. Ha nem, akkor kempingezés Erdélyben
4. Uj Volvo
5. BAND 8 vagy inkább 9?
6. Huh -- nem sok ez egy kicsit?

De azért síelni is nagyon kéne mégiscsak ....

Run

One good thing about my house is that it's next to Morden Hall Park. You can hardly believe you're in London - it's a picturesque and peaceful wilderness criss-crossed by canals and visited by herons.

With such a perfect terrain so near, no excuses for missing my running! I go three times a week; I more or less run around the perimeter of the park which takes me half an hour.

Brilliant exercise, year round. But autumn is definitely my favourite time of the year: the trees look amazing, especially the glowing yellows. I always go at about 0730 -- it's incredibly quiet then. Two or three people walking dogs and a few cyclists speeding to work -- that's it. Nothing really to interfere with my half hour of me time.

Sometimes when I especially enjoy my run, I relax so much into the rhythm of it that for a few minutes I forget all about where I am, and, all of a sudden my mind kind of comes up with answers for some of the most stubborn issues in my life. And that's without any prompting -- after all, I never set out for a run thinking "Ok, today, I'll think this new job opportunity through, or decide what to get Csabi for Christmas or figure out where on earth to get money for this year's skiing from. But all too often, a clear solution appears out of thin air, as it were, and it's all crystal clear, and I know immediately it's right.

Sounds brilliant, doesn't it. Well, not always: just a few hours ago I managed to breathe in a whole cloud of gnats that whizzed up unexpectedly against my face as I was crossing a small wooden bridge on the River Wandle. I did turn my head when I noticed them, but it was too late. When I got home, I started sneezing. Huge, extra loud sneezes. At least a hundred of them, I just couldn't stop.

My nose blocked up completely. I looked like I was having a very bad cold. My voice went all funny, and my face looked red and swollen. And it went on for quite a while. For a moment I even considered calling in sick for my night shift.

In the end I didn't have to... after about four hours, my symptoms began to subside. So here I am, typing away in the middle of the night, hoping I'm making a bit of sense. I doubt I do, so I'd better go now.

Moving house

I really, really want to move. To posh Wimbledon Village, from a rough-and-ready corner of Colliers Wood.

In principle, we all agree we haven't got enough space where we are, it's too far from both schools, and in general, we just want to be in a nicer neighbourhood. Except this small issue of money.

Well anyway, earlier today, I spent a lovely afternoon in the Village with Zsebi. As we were walking around, I pointed at some houses I really loved. "Shall we buy this one?" I sometimes asked him. Each and every time, his answer came without hesitation "No. It's too far from home."

Havering

Having young kids means havering an awful lot. Innocent stuff, mostly. A few years ago, when Non was very young, I happened to tell her that tiny dogs were running on batteries. I can't remember what exactly prompted it. I think we saw one of those ridiculously minuscule dogs being walked in the street, and she must have asked if it was a toy or real ... Don't ask me why, I just came up with this battery rubbish, and she just loved it. For the next year or so, every time we saw a small dog, she would ask: "Does this one take one or two batteries?"or "What size batteries does this one need?"

Anyway, with Zsebi having just turned four, once again I find myself talking rubbish on a daily basis. Not to confuse him at all. It's just sometimes I find myself in a kind of situation with him where the easiest way to calm him is, well, by inventing something.

Let me give you an example: one night last week, at bedtime, he said he was scared. Why? "Because there's a family of foxes living under my bed," came the answer. We investigated. Grabbed some torches, moved some furniture. No foxes. "But they come out when we switch off the light," Zsebi insisted.

So I told him a bedtime story, making it up as we went along, about a general medical condition prevalent in Britain's fox population. They are scared of heights, and they can't walk upstairs. If they attempt to get to the bedroom, they will get sick. On the stairs. See their tails are so bushy they find it difficult to balance...And start throwing up immediately.

By the time I got to these horrid details, he was fast asleep. Good for him. And he's never since mentioned foxes under the bed.

And yesterday brought another fine example of my havering: Zsebi refused to wear his new pair of navy trousers because he discovered that there was a small bat motif on one leg. "It bites me," he said, on the verge on a tantrum. Just as we really, really had to leave the house not to be late for an important randez-vous. "Look, let me show you something," I said in desperation. "This is the bat release button; if you push it, the bat will fly off." "And will it attack meanies?," he asked. Tantrum averted. Long conversation about meanies followed. A few minutes later, he was proudly showing off the bat release button to fellow passangers on the tram. And the bat one is now his favourite pair of trousers. It's official.