Heathrow

Az út simán indult. Kicsit korán, de sebaj, elvégre a pesti családi otthonba tartunk. Reggel 4-re jött a taxi, 4.40-kor már kint is voltunk Heathrow-n. Innen azonban káoszba fordult a dolog - köd még nem volt, de a becsekkoló sorok igy is egymásba értek, furcsán kanyarogtak, nem lehet látni, hol van a Swiss vége ...

Tévedésből először az Air Portugal sorba álltunk be ..azaz állt be a már ekkor hisztérikus ember, Noni, két bőrönd, babaülés és babakocsi. Zsebi izgatottan szaladgál, én utána, minden gombot, kilincset, biztonsági elválasztó szalagot, ajtót, ablakot megtapogat, szétszed, ki-és bekapcsol.

Közben a sor csigalassúsággal vánszorog. Fél hat tájt apró reménysugár -- bejelentik, hogy a 6.15-ös zürichi gépre sorakozók mostantól előnyt élveznek a becsekkolásnál.
De hogy ez mit jelent, érdeklődöm a Swiss pultnál. Furakodjunk legelőre, két gyerekkel, két bőrönddel, 4 kishátizsákkal? Swiss pultos néni határozottan rázza a fejét: maradjanak ott ahol vannak, itt mindenki a 6.15-ös Swiss gépre vár. Akkor miért jelentették be ezt a prioritás-dógot?
Ja, ne törődjön vele, ez nem az utasoknak szól, hanem a személyzetnek... hogy ne vegyék fel a genfi gépre jelentkezőket .. de az csak 9-kor megy, szóval mindenki zürich-re vár. Maradjanak csak nyugodtan.

Egy hattagú társaság azért elénk furakodik, családom stressztűrőképessége ismét a erős próba alatt ... a gép késik, de az útlevél-sornak már a legelejére ugratnak.. biztonsági ellenőrzés, igen kérem, a baba cipőjét is tessék levenni, oda bele a röntgengépbe... minden megvan? kabát-sál-sapka-cipő-mindenkinek, beszállókártya-átlátszó-nejlonzacskó a popsikenőccsel, 4 kishátizsák, cumisüveg - ja azt tessék meghúzni itt előttem - ok, de akkor legalább nézzen rám, amig kóstolok... Rohanás a gépre, öt perc múlva szállunk. Peplő, klaklia, bőröndönt, pipó, Londont, Buplest .. végre alszik.

Zürichi leszállás előtt Noni, aki kicsit meg van fázva, megkérdezi, nincs-e nálam orrcsepp. Nálam mindig, vágom rá öntudatosan, és előhúzom a 150 ml-es üvegcsét hátizsákom egyik bugyrából --jé, ezt elfelejtettem betenni az átlátszó nejlonyba. Mi ez itt még? Augusztusról ittmaradt kis tubus naptej. Oh-ó, ezt is be kellett volna tenni a nejlonyba.

Heathrow a világ legborzalmasabb reptere, különösen kisgyerekekkel utazva. A megszigoritott biztonsági ellenőrzés ártatlan utasok millióinak életét keseriti meg, miközben a célját messze nem éri el. Én két szigorúan tiltott tárgyat vittem fel a gépre, teljesen jóhiszeműen. Senki sem vette észre -- és a nagy igazság az, hogy ha valaki fel akar vinni folyadékot vagy krémet, felviszi és kész, passz. Nincs rendszer a világon, ami minden kis üveget és tubust észrevesz -- van viszont órákig tartó sorbaállás a semmiért, miközben minden normális ember depressziós lesz. Ki a lóf*nak jó ez?

Tube or Bike?

A metróban megint kitaláltak valamit: ma reggel azt találták mondani: azért nem mehet tovább a vonat, mert tegnap éjjel vágányfelújítás volt, és a legényeknek nem sikerült befejezniük a munkát, még ott kopácsolnak, mint hét törpe ... legalábbis én így képzelem el.

Mindezt szombat reggel fél hétkor jelentették be, amikor már tíz perce ácsorogtunk a tömegben Colliers Wood állomáson. Mellettem egy latinos temperamentumú pár szorongott. Partiról mentek haza, ruhájukon csillogó karácsonyfadíszek, egyik kezükben sörösüveg, a másikban aranyszínű műanyag kard és pajzs, jókat röhögtek. A bejelentés azonban véget vetett a mulatságnak: "All de-train, please" azaz mindenki menjen, ahova akar. Metrópótló buszok itt nincsenek. Be akar menni London központjába? Csináljon, amit akar.

Az utóbbi 4-5 évben Londonban folyamatosan és mindenhol dugó van, biciklivel a leggyorsabb a közlekedés (motorral persze még jobb, de az nekünk nincs). A metró meg ugye vagy jár, vagy nem. Persze ha nem jár, mindig szépen megmagyarázzák, miért nem, és ha az ember kitölti a megfelelő nyomtatványt, még a pénzét is visszakapja. No nem készpénzt, hanem metrójegy-utalványt, de az is valami.

A magyarázatok egyébként gyakran kifejezetten szórakoztatók (őszi falevelek betemették a síneket, esik a hó, ami itt szokatlan, nem vagyunk rá felkészülve, vagy éppen az ellenkezője: túl meleg van, és kitágultak a sínek, ismeretlen ember kóvályog az alagútban, nincs bent elég metróvezető, és persze a leggyakrabban emlegetett jelzőberendezés-hiba ...)

Ma reggel azonban nemcsak a metróval volt a baj ... Sue azért jött be dolgozni egy órával később, mert kanadai vadlibacsapat állta el a busz útját. Böhöm nagy, harcias madarak, csípnek, és ellenségesen sziszegnek, nem is csodálkozom, hogy a buszsofőr nem hajtott közéjük. Hívta inkább az állatvédőket, akik friss zöldségekkel elcsalták a dögöket az útról... a feltorlórlódott forgalom Észak Londonban délre lassan el is oszlott. Jó utat mindenkinek.

Miért?

Ki gondolta volna, hogy Zsebi két kisautót tesz a turmixgépbe? A magyar rendőrautót és a fekete londoni taxit? És hogy be is inditja? Smooth fokozaton.

És hogy egy pár 42-es alföldi papucsot és három kövérkés, fehér cserép gyertyatartót, csokoládé, vanília és gyömbér illatú gyertyával, rejt a takaró alá?

És hogy kidobja a szemétbe az órát. És a kedvenc ezüst kelta karkötőt. Meg a hőmérőt. Legalábbis csak erre tudunk gondolni -- hetek óta nyomtalanul eltűnt mind. De van még remény: autókulcsról is azt hittük, hogy a szemétben végezte.

Kinek jutott volna az autókulcsot (mind a két szettet) a könyvespolcon egymás mellett katonás rendben sorakozó videókazetták között keresni? Pedig ott volt, mind a kettő, a Barbi Rapunzel tokjában. Kész csoda volt, hogy M kinyitotta -- hiszen videót már nem nézünk... merthogy azt egy éve teletömködte építőkockával

Tiszteletbeli magyar dánok Londonban

Non izgatottan jött haza az iskolából: meg is lehet érteni, hiszen féléves kihagyás után újraindul az Újságíró Klub. Non a főszerkesztő -- a feladata abból áll, hogy hetente kiad néhány megírnivaló témát a tagoknak, akik aztán havonta egyszer klubnapot tartanak a házunkban.

A kilenc - tízéves újságírók először megbeszélik, milyen sorrendben olvassák fel az írásaikat, majd szépen előadják őket, mintha a TV híradóban lennének. Az egészet videóra vesszük, visszanézzük, jókat kacagunk, isszuk a málnaszörpöt, esszük a túró rudit (ha van), okos felnőttek jó tanácsokat osztogatnak .. minden jelenlevő legnagyobb lelkesedésére.

Hogy miért maradt abba a dolog tavasszal? Emlékeztek még a dán újságra, ahol februárban megjelentek a Mohammed prófétát ábrázoló karikatúrák? Non újságíró klubjának egyik oszlopos tagja, Shamina, hagyománytisztelő, szigorú muzulmán család sarja. A nagyszülők Bombayből költöztek Londonba. Shamina magába forduló, de igen jó tollú újságíró-palánta Egy szép napon azonban a mamája közölte velünk az iskola élőtt: többet nem teheti be a lábát a házunkba. "Már olyan nagylány," - tette hozzá, zavartan magyarázkodva.

Hamarosan azonban kiderült a turpisság: az igazi baj az volt, hogy dánoknak néztek minket. A muzulmán világban akkortájt érte el a tetőfokát a karikatúrák miatti felháborodás-hullám, és persze minden dán szalonképtelen lett. És hogy hogyan lettünk mi dánok? A félreértés a norvég Hamax cégnek köszönhető. Biciklis kollegák tudják, hogy a Hamax a kerékpárra szerelhető babaülések kiváló gyártója. Zsebi babaülését is tőlük szereztük be - szép nagy piros-kék norvég zászló díszeleg rajta. Ami pedig majdnem olyan, mint a dán -- azt pedig nagy számban égették a dühös muzulmán tüntetők akkoriban világszerte. Szóval mint vizuális szimbólum, közutálat tárgya volt a körükben

Zsebi pedig a biciklin akkor már hónapok óta megszokott látvány volt az iskola környékén - a norvég zászlót pedig elnézték, így lettünk mi dánok ... A félreértéseket persze idővel kimagyaráztuk, meg persze az eltelt idő is orvosolta a sebeket. Most már megint jóban vagyunk, dán-norvég magyarok és indiai muzulmán britek. Éljen a multikulturalizmus.

Dolgos hétköznapok

Zsebi mindentudó képpel, töretlen lelkesedéssel sürög-forog a konyhában ...Kissámlira fel, serpenyő a gázra, a serpenyőbe bele...ma reggel egy babazokni meg néhány szép színes legókocka.

Fakanál elő, teáskanna bekapcsolva -de az utolsó pillanatban megjelenik M, és leszedi a pultról,
még mielőtt ráönthetné a sistergő, olvadozó finom falatokra a forró vizet.

Mindez reggel hat előtt tíz perccel. M indulna dolgozni, de a minicab késik. Gyors telefon: a taxis eltévedt. M telefonon próbálja a sofőrt a házhoz navigálni, nem sok sikerrel. Megtudja viszont, hogy a jóember utál sötétben vezetni, kisbetűvel van szedve a térképe, és már régen esedékes a szakszervezetileg garantált teaszünete. Pár perc múlva feladja az egészet: tudja mit, nekem ebből elegem van, hazamegyek aludni ...

A felmentő sereg, fekete taxi képében, indul a ház felé. Mindeközben Zsebi figyelme a mosogatógép felé fordul. Hat óra két percre az "egy nap csak egyet törünk" családi szabály ismét felrúgva. Utána jön a hűtő ...tojások profi módon eldugva, de a joghurtos dobozok nem menekülnek: apró fogak fúrják át a fóliát mind a négy sarokban.. a maradék olajbogyók, jéghideg sós lében, a hűtő előtt a földön tocsognak. "Baba," mondja büszkén az érdeklődésre.

M félórás késéssel érkezik. Nyolc körül hozza az AFP Puskás Öcsi halálhírét. Hungarian footballer dead, te ismerted? Híres? - kérdezi Nigel. Híres??? Az nem kifejezés. Legenda. A legjobb. A legnagyobb.

Rövid tanácskozás a Centre Desk-nél. Valaki bátortalanul megkérdi: "Nagyobb sztori, mint a két indiai krikettező kisfiú tegnap? "Még szép," fogja M pártját Andrew, a két lábon járó skót lexikon.
Puskás fél kilenckor a hírek elején, neve tiszta magyarsággal ejtve. 160 millió embernek, Chilétől Nigérián át Új-Zélandig.

Remembrance Day

Remembrance Day. Az angolszász világban november 11-n a háborúkban elesettekre emlékezünk. Londonban a hozzá legközelebb eső vasárnap a megemlékezés napja, a hangulat komor, szikár, emelkedett. November első 11 napján sokan felteszik a kabátjukra a veteránokra emlékező pipacs-kitűzőket... és az iskolában fogalmazást irnak a hatévesek: mit jelent neked a Remembrance Day?

Négy évvel ezelőtt, Non magyaros lelkesedéssel vetette magát a témába: "Ilyenkor a háborúban meghalt katonákra emlékezünk. A mi családunkban is volt egy katona, aki harcolt a második világháborúban. A mamám nagybátyja, Szibériában volt sokáig hadifogoly. Sokat esett a hó, úgyhogy jól megtanult síelni. De a legfontosabb dolog, amit tudni kell róla, az, hogy ő adott először vörösbort a mamámnak. Magyarul bikavérnek hivjak. Ez persze sokkal később történt, amikor már hazaengedték Szibériából."

Miss Baxternek csurgott a könnye a röhögéstől, amikor legközelebb meglátott az iskolában. (Non zavarában az asztal alá bújt.)"Olvasd el, mit irt már megint," kiabálta már messziről. "Össze kellene gyűjteni a legjobb darabjait, és kiadni, hadd olvassák mások is."
Miért ne? Megpróbáljuk...